Üdvözlet

Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]


A lelkészség története

A lelkészség történetéről két írásunkban olvashatsz:

Mózessy Gergely volt lelkészségi tagunk összeállításában az 1950-es feloszlatásig, míg István atya cikkében az 1990-es újraindulástól történtekről.



A Budapesti Egyetemi Lelkészség Története
írta:Mózessy Gergely

1.FEJEZET: A régmúlt



Pázmány Péter esztergomi érsek 1635-ben alapította hazánk elsõ egyetemét Nagyszombatban. Már az alapítólevél szavaiból is kitûnik, hogy az érseket az egyetem létesítésére két, általa egyaránt fontosnak tekintett ügy elõmozdításának vágya vezette: Az ország szellemi színvonalának emelése és a katolikus hit terjesztése. Noha ezt az adott pillanatban a protestáns felekezetek elleni fellépésként kell értelmeznünk, mégis leszögezhetjük, hogy ez az egyetem a kezdet kezdetétõl szívén viselte diákjainak lelki gondozását is.A diákpasztoráció intézményes formát azonban csak az egyetem Pestre költözése után, a 18.század utolsó éveiben nyert. Vazul, majd Gergelyi Andor személyében pálos szerzetesek kaptak megbízást arra, hogy egyetemi hitszónokként a vasárnapi szentmisék után az egyetemi polgárok számára prédikációkat tartsanak. Így vált a hajdani pálos templom az egyetemi istentiszteletek otthonává, majd Egyetemi Templommá. 1802-ben komoly változást jelentett, hogy rendes tantárggyá vált a hittan az egyetem Bölcsészeti Karán. A hittan - vagy korabeli szóhasználat szerint vallásbölcselet - tanszékének tanára eztán hivatalból látta el a hitszónok (exhortator) teendõit is, így annak szerzetesrendhez való kötöttsége megszûnt. A tanszék tanárai kimagasló képességû tudósok voltak: megfordult itt például a késõbbi prímás Simor János vagy Ranolder János is.1850-tõl kezdve négy éven át nem került a tanszék betöltésre a Habsburg-abszolutizmus korlátozó intézkedései folytán, így a hitszónoklatok is szüneteltek. A végsõ csapást azonban a kiegyezést követõ egyetemi reform-, és annak néhány szerencsétlen félreértése - mérte az exhortatiókra. A bölcsészkar korábbi, egyéb fakultásokra elõkészítõ szerepe ekkor szûnt meg, és a kar a továbbiakban nem érezte feladatának a hitoktatást. A nagyváradi kanonokká kinevezett, -tanszékétõl búcsúzó hitszónok-, Róder Alajos is úgy látta volna jónak, ha a vallásbölcsészet tanszéke a Hittudományi Kar kebelébe kerülne át. A teológia professzorai azonban élesen tiltakoztak a terv ellen, mert a korszak hangos liberalizmusában túl súlyos pozícióvesztésnek ítélték a vallásoktatás kiszorulását az egyetem bõlcsészeti karáról. (Aggodalmuk érthetõvé válik, ha figyelembe vesszük: ekkor sokan sérelmezték az egyetem katolikus jellegét. Még az országgyûlésben is folytak viták az esetleges államosításról, vagy más felekezetû teológiai karok felállításáról.)A Bölcsészéttudományi Kar hajthatatlannak bizonyult, a Hittudományi Kar ellenállt: így a tanszék ügye 1868-ban két szék között a padlóra került. Egy évig ugyan magánszorgalomból Zsihovits Ferenc még ellátta a hitszónoki feladatokat, mivel azonban senki sem finanszírozott egy ilyen állást, 1869 novemberére szép csendesen megszûnt a tisztség.Talán hûen tükrözi a múlt század utolsó harmadának lelki értelemben vett tespedtségét, hogy csaknem három évtizedig nem is hiányzott senkinek...


2.FEJEZET: A hitszónoki tisztség felújítása



A 19. század utolsó évtizedében az egyházpolitikai törvények, az országgyûlési és az azon kívüli viták, felrázták a katolikus közéletet. Ez az új századra is áthúzódó pezsgés nem állhatott meg az egyetem falainál, amit az egyetemi-kereszt-mozgalmak is mutatnak. Nem véletlen tehát, hogy 1897-ben vetette fel elõször a Hittudományi Kar a hitszónoki intézmény felújításának tervét. Ekkor még mindenben az 1868 elõtti állapotok visszaállítására törekedtek. Vaszary Kolos hercegprímás és gróf Csáky Albin vallás-, és közoktatásügyi miniszter is tárgyalt a kérdésrõl, s arra az elvi megállapodásra jutottak, hogy nem lenne helyes életfogytiglani állást szervezni, mert a prédikátort hamarosan elunná a fiatalság...A magas szintû eszmecsere ellenére azonban az ügy elaludni látszott. Az igény azonban változatlanul megmaradt. Végül, 1900 márciusában a Hittudományi Kar úgy döntött, hogy a régóta húzódó, és mindenképpen szükséges kari oktatási reform részeként fel fogja újítani a hitszónoklatokat is.Az amúgy is megterhelt lelkipásztorkodástani tanszék feladatai közül óhajtotta a Kar kiemelni a hitszónoklattan (homiletika) oktatását, erre új tanszéket szervezve, és a kinevezendõ professzort kívánták megbízni az egyetemi hitszónoklatok megtartásával is. A gigantikus méretû kari reformnak azonban csak kis pontja volt ez, hiszen a tanulmányi idõ növelésérõl, a szemináriumi rendszer meghonosításáról, egyes tárgyaknak a latint felváltó anyanyelvi oktatásáról volt szó ekkoriban.Mindehhez a Püspöki Kar és a Szentszék hozzájárulására volt szükség, az új tanszékek fel állításához pedig a finanszírozó minisztérium kegyét is el kellett nyerni... Nem csodálhatjuk tehát, hogy a végrehajtás lassan, sok késéssel történt meg. Csak 1908 õszén kapta meg kinevezését a hitszónoklattani tanszékre és a vele kapcsolatos hitszónoki állásra dr.Glattfelder Gyula.Az egyetemi hitszónoki tisztségre vonatkozólag a Hittudományi Kar az alábbi határozatot hozta 1909 márciusában, melyet az Egyetemi Tanács lényegében változtatás nélkül fogadott el, meghatározva a hitszónokok mûködési feltételeit, ellenõrzését és pontos munkakörét:

a) mivel az egyetemi templomban végzendõ hitszónoki tiszt kapcsolatos a Kar kebelében fölállitott hitszónoklati rendkívüli tanszékkel, a Kar magát illetékesnek jelenti ki a hitszónoki tiszt ellenõrzésére, és a felügyelet gyakorlására. Ezt az ellenõrzést és felügyeletet mindig az idõszerinti Dékán által gyakorolja. A Dékán hatáskörébe tartozik a felmerülõ szükségletekhez képest a hitszónoknak szabályszerû helyettesitésérõl gondoskodni.

b) a Kar a Dékán útján felkéri a Rector Magnificust, hogy rektori hirdetményben tudassa a karokkal és az egyetemi polgársággal az egyetemi istentisztelet visszaállitását és idejét, valamint hogy ugyanezt hozza tudomására a sajtó útján a nagyközönségnek. Felkéri továbbá arra, hogy az elsõ istentiszteletre, annak ünnepélyessé tétele szempontjából, az Egyetem iránt hivatalból, vagy az egyébként érdeklõdõket meghivja, kéri egyszersmind, hogy az egyetemi Almanachban gondoskodjék a hitszónoknak és az egyetemi istentisztelet idejének beiktatásáról.

c) az egyetemi istentisztelet a hagyományoknak megfelelõen de.10 órakor csendes szentmisével kezdõdjék, amely alatt az egyetemi polgárság magyar népéneket énekeljen, a szentmise után következzék a szentbeszéd. Az új istentiszteleti rendnek a fõegyházmegyei hatóságnál való bejelentése, és megerõsitésének kieszközlése az egyetemi templom Nagyságos Gondnokának feladata.

d) az egyetemi istentisztelet a szentbeszéddel együtt a Veni Sancte-tõl a Te Deum-ig tartandó minden vasárnap és a következõ ünnepeken:XI.1., XII. 8., III.25., Áldozócsütörtök. Az istentisztelet a szentbeszéddel együtt szünetel a karácsonyi és húsvéti egyetemi szünet alatt Vizkeresztig, illetve a Húsvét után való csütörtökig bezárólag.

Ez a szabályozás - leszámítva az istentisztelet idõpontjának az ideálist keresõ csúsztatgatását - késõbb nem változott, és az egyetemi hitszónoki intézmény fennállása alatt végig meghatározó maradt. Az egyetem gondoskodott arról, hogy az ekképpen megteremtett jogi kereteket arra alkalmas személyekkel töltse ki.Az 1911-ben csanádi püspöki székbe emelkedõ nagyhírû dr. Glattfelder Gyulát nem kevésbé nagy szónok, dr Wolkenberg Alajos követte a tisztségben. 1919 augusztusától dr. Vass József látta el a tanszéket és a hitszónoki állást, mivel azonban egy évre rá miniszteri tárcát kapott gróf Teleki Pál kormányában, munkáját a szószéken természetesen nem láthatta el. Helyettesítésére a Hittudományi Kar két fiatal tanárhelyettesét, dr Saly Lászlót és dr. Tóth Tihamért jelölt ki. Tóth Tihamér vált be jobban; így 1923 õszétõl 1938-ig, veszprémi püspöki székbe emelkedéséig már egyedül látta el ezt a funkciót. Akadályoztatása esetén - így pl. az 1935/36-os akadémiai évben, midõn dékáni teendõit nem tudta összeegyeztetni a szószék ellátásával - dr Artner Edgár helyettesítette.Tóth Tihamér hitszónoki kinevezése nagyban növelte az egyetemi istentiszteletek népszerûségét és látogatottságát. Míg ugyanis elõdei a hagyományos szónoki iskola követõi voltak - melyeket szélesen hömpölygõ, végletesen finomra csiszolt körmondatok jellemeznek -, Tóth újított: a mindennapi életbõl vett képekkel fûszerezte meg, tette közérthetõvé gondolatait, és akadémikus problémák helyett alapvetõ gyakorlatiassággal állt hallgatósága elé. Mi sem jelzi jobban Tóth Tihamér szónoki képességeinek elismertségét a diákok körében, minthogy a Vox Academica címû országos katolikus egyetemista diáklap minden számában oldalas szemelvényeket közölt utolsó prédikácóiból...Tóth Tihamér gyakorlatiassága azonban kiterjedt az igehirdetés eszközeire is. A húszas évek elején olvasott valahol egy új találmányról; még a nevét sem tudta pontosan, mégis mindjárt arra gondolt, hogyan használhatná azt fel. Az Egyházi Lapok egyik 1923-as számában jelent meg cikke "A drótnélküli telefon az igehirdetés szolgálatában" címmel. Ez az eszköz pedig a rádió. Õrült fantasztának tartották, de a jövõ õt igazolta. 1926. január 31-én tartotta elsõ, a rádió által közvetített szentbeszédét a Belvárosi Templomban. 1927 márciusától pedig, egyetemi templomi prédikációi kerültek, egyre nagyobb rendszerességgel, adásba. Mindez szónoki stílusában is változást hozott. Teoretikussága csökkent, intimebb hangvételt engedett meg magának. Számára is nagy élmény volt egy ország nyilvánosságához, sõt a trianoni határon túli magyarokhoz is szólni.


3.FEJEZET: A hitszónoklat válsága



Bármily paradox is, éppen Tóth Tihamér kivételes képességei sodorták végveszélybe a diákpasztorációt. Az egyetemi istentiszteletekre tódultak az emberek, elsõsorban a fõvárosi értelmiségiek, csak épp az egyetemi hallgatók szorultak ki onnan. Az ifjúság egyre nehezebben találta meg a kontaktust a szónokkal. A harmincas évek külsõségekbe könnyen belefeledkezõ vallásossága amúgy sem volt túl vonzó a bensõséges, intim élményekre vágyó huszonévesek számára. Tóth Tihamér felismerte a helyzet visszásságát, de változtatni nem tudott és nem is akart a folyamaton: hiszen szinte véletlenszerûen meghódított közönsége számában is felülmúlta a diákságét.Végül a kegyelemdöfést a hitszónoki tisztségnek az egyetem szûkös anyagi helyzete adta meg: 1934 májusában döntés született a tisztséggel összekapcsolt homiletikai tanszék leépítésérõl.Tóth ezentúl csak helyettesként látta el a hitszónoklattan tanárának teendõit, beleértve a prédikálást is.Az ifjúsági pasztoráció teljes válságából a Szent Imre Szenátus memoranduma mutatta meg a kivezetõ utat. Az egyetem fennállásának 300 éves ünnepén juttatta el az egyesület memorandumát a rektorhoz, a hercegprimáshoz és a vallás,- és közoktatásügyi miniszterhez, melyben ecsetelték a kialakult helyzet tarthatatlanságát és javaslatot is tettek a megoldásra.Az elképzelés értelmében két egyetemi kápláni állás lenne létesítendõ, melyeket egy jezsuita és egy esztergomi egyházmegyés világi pappal kéne betölteni. Ezzel a gesztussal adózna az egyetem, történetének két meghatározó egyházi hatósága felé. Az egyetemi káplánok kötelessége volna vasár-, és ünnepnapokon felváltva diákmisét mondani, exhortálni, gyóntatni, évenkint egyszer lelkigyakorlatot tartani, a rendszeres lelki gondozásban nem részesülõ ifjúság valláserkölcsi kötelességét ellenõrizni, az ifjakat egyénileg pasztorálni, hitvédõ és hitbuzgalmi könyvekkel ellátni, fogadóórákat tartani, az ifjúság szociális érdekeit szolgálni, a diákjóléti intézmények munkájában közremûködni, a kat. ifjúsági egyesületek, s az A.C. (=Actio Catholica) mozgalmaiba bekapcsolódni, s ezzel a laikus apostolság mindinkább térhóditó törekvéseit elõmozdítani, s végül az ifjúságot izzó nemzeti érzésre nevelni, valamint az egész vonalon dokumentálni, hogy a katolicizmus éppen a Pázmány Péter Tudományegyetem keretében oldja meg legjobban egyetemes magyar missióját.


4.FEJEZET: Az egyetemi lelkészség felállítása



A javaslat körül hatalmas vita keletkezett az illetékesek körében, ezek azonban szerencsére elsõsorban a megvalósítás módja körül zajlottak. Problémásnak volt tekinthetõ mindjárt az elnevezés: egy egyetemi káplán léte ugyanis a köznyelvi szóhasználat értelmében- mely szerint a káplán=segédlelkész- feltételezte volna egyetemi plébános és plébánia létét, mely kánonjogi nóvum lett volna. Noha a hallgatók száma indokolta, már a vita elején lekerült a napirendrõl a két állás létesítésének koncepciója. Hamar elvetették a felek a tisztség szerzetesrendhez, vagy egyházmegyéhez kötött voltának tervét is egyedül a rátermettséget véve alapul. Így is nagy feladat volt megfelelõ személyt találni: hiszen olyan fiatal, energikus papra volt szükség, aki nem kötelezte el túlságosan magát a széthúzó katolikus ifjúsági szervezetek egyike mellett sem, és így mindenki elfogadja majd személyét.Végül, 1936 õszétõl két évre, kísérleti jelleggel dr. Várkonyi Fidél ciszterci szerzetes nyert megbízást az egyetemi lelkészi tisztség ellátására, melyet az alábbi módon írt körül az Egyetemi Tanács:
  • 1. az egyetemi káplán lakjék valamelyik kollégiumban.

  • 2. vasárnaponként lehetõleg valamelyik kollégiumban misézzen.

  • 3. mindennap reggel nyújtson alkalmat az egyetemi templomban szentgyónás elvégzésére

  • 4. minden hétköznap 11-12 között tartson fogadóórát az egyetem központi épületében rendelkezésére bocsátott helyiségben

  • 5. igyekezzék a lehetõségekhez képest minél többször megjelenni az if júsági egyesületekben és összejöveteleken

  • 6. ezen kivül törekedjék kapcsolatot létesiteni az ifjúsági egyesületeken kivül álló hallgatókkal

Zavaros volt az újonnan létesített, és a már hagyományosnak tekinthetõ diákpasztorációs tisztség viszonya.Tóth Tihamér ugyanis - noha természetesen támogatta az egyetemi lelkész kinevezését - nem akarta cserben hagyni hallgatóságát, folytatni kívánta hitszónoki mûködését, ezzel azonban a lelkész dolgát nehezítette meg, aki a prédikálás hathatós eszközét nélkülözve, csak nehezen tudott a diákság közelébe kerülni. Várkonyi Fidél többször is szóvá tette ezt, keresve a megoldást. Azt maga is belátta, hogy Tóth Tihamér hallgatóságát vétek lenne szétugrasztani, ezért már új egyetemi kápolna létesítése érdekében tett lépéseket, de kezdeményezése nem talál kellõ támogatásra.Csak növelte a feszültséget, hogy az egyetem úgy döntött: a lelkész munkájára a Hittudományi Kar felügyeljen, azon belül is a szakember, a lelkipásztorkodástan tanára - azaz Tóth Tihamér...Ezek a viták a két tisztség összeolvadásával oldódtak meg 1938 végére: egyrészt Tóth Tihamér személye és népszerûsége, püspökké történt kinevezése, és Budapestrõl történõ távozása után már nem jelentett akadályt, másrészt az egyetem tovább szûkülõ költségvetése sem nyújtott volna lehetõségetAz egyesített hitszónok-lelkész örökölte mindkét elõdjének pasztorációs feladatait: a korábban a hitszónok számára rögzített idõpontokban szentbeszédet kellett tartania; a korábbi lelkészi funkciókból is csak a nehezen megvalósítható vasárnapi kollégiumi misézés megkötése maradt el. Munkájáért a lelkész kényelmes megélhetést biztosító tiszteletdíjat kapott, ezenkívül szállást és ellátást valamelyik egyetemi kollégiumban, amiért cserében azonban prefektusi feladatok ellátására is vállalkoznia kellett.Az egyetemi lelkészek azonban a munkaköri leírás szûkös pontjainál lényegesen többre vállalkoztak. Már Várkonyi Fidél utóda, dr. Péterffy Gedeon is (1939. 11. 1. -1942. VIII. 31.) - akinek megbízatását 1942 tavaszán azért vonakodott meghosszabbítani az egyetem, mert egyéniségét varázstalannak és lendülettelennek találták a professzorok - kereste a hivatalos alkalmakon kívüli találkozási lehetõségeket a fiatalokkal (pl. kirándulások). Elõremutató volt azon vállalkozása is, hogy igyekezett felvenni a kapcsolatot a középiskolai hittanárokkal a célból, hogy midõn diákjaik vidékrõl hirtelen a fõvárosba kerülnek elsõévesként, fogódzót lelhessenek személyében.Még csak gyermekcipõben járt az egyetemi lelkészség intézménye, mikor jövõjére, a benne rejlõ lehetõségekre felfigyelt a többi történeti egyház is. 1937 decemberében juttatott el kérvényt a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület vezetõsége a minisztériumhoz, hogy hasonló szervezeteket hozhasson létre a három legnagyobb felekezetet országszerte az egyetemeken és fõiskolákon. A minisztérium körkérdést intézett az öt egyetem rektorához, majd konzultált a hercegprímással is, aki elvben nem ellenezte a javaslatot, mindössze azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetem lelkészsége történeti jogon, speciális fejlödés eredményeként jött létre, ezért precedensül újább lelkészségek alapítására, a katolikus egyház számára sem szolgálhat.Komoly gondot okozott ugyanis, az esetlegesen megszervezendõ lelkészségek egyházjogi helyzetének definiálása, és súlyos kánonjogi problémát rejtett az egyetemi lelkésznek, mint papi személynek az egyetem, mint világi testület részérõl történõ ellenõrzésének kérdése. A Pázmány Péter Tudományegyetemen a katolikus alapítás ténye miatt, illetve a Hittudományi Kar léte és felügyelete révén ez a nehézség áthidalható volt, merõben más azonban a teológai karral nem rendelkezõ egyetemek és fõiskolák helyzete. A fentieken túl a kultusztárca állandó pénzzavara játszhatott még szerepet abban, hogy minden jószándék ellenére is csak jelentõs késéssel indulhatott meg a diákpasztoráció a felsõoktatás más intézményeiben.1941 õszén Kolozsvárott a Ferenc József Tudományegyetemen, a következõ évben a Mûegyetemen és a Képzõmûvészeti Fóiskolán kezdte meg munkáját egyetemi lelkész. 1945-46 folyamán, mivel Mindszenty József primás elõdeinél nagyobb figyelmet fordított erre a kérdésre, minden egyetemre, és a fõiskolák többségébe került a hallgatók lelkigondozásával megbízott felelõs lelkipásztor.


5.FEJEZET: Tihanyi Tibor mûködése



Miután Serédi Jusztinián hercegprímás Péterffy Gedeont a központi papnevelõ gondnokává nevezte ki, s így állása megürült. A Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara úgy döntött: pályázat útján kívánja betölteni az egyetemi lelkészi állást. A professzorok úgy vélték, hogy ilyen apostoli jellegû munkát, csak arra önként válIalkozók láthatnak el megfelelóen. Az egy hónapnál rövidebb pályázati határidõ ellenére is kilencen jelentkeztek az állásra. A kari ad hoc bizottság, majd a Kari Tanács, végül az Egyetemi Tanács elhúzódó viták után dr.Tihanyi Tibor piarista szerzetes személye mellett döntött. 1943.január 1-i hatállyal nevezte ki egyetemi lelkésszé három félévre az egyetem rektora. Mivel azonban munkájával mindenki elégedett volt, megbízását többször is meghosszabbította a Tanács, utoljára 1947 nyarán, további három esztendõre ...Tihanyi Tibor energikusan vetette bele magát a munkába. Azonnal felmérte, hogy a lelkészséget egészséges módon bizonyos fokig bürokratizálni kell, mivel egy esetleges lelkészcsere a fennálló viszonyok között gyakorlatilag egyet jelent a semmibõl való újrakezdés hatalmas munkájával. A beiratkozott katolikus diákokról, minden félévben aktualizált, kartotékrendszert készített, hogy tudja: kik tartoznak egyáltalán hozzá... Harsogó plakátok helyett az elsõ idõkben igyekezett személyre szóló, postán kiküldött meghívókkal magához invitálni a hallgatókat beszélgetésre - és próbálkozásait nem remélt siker kísérte.Figyelemre méltó ötletgazdagsággal talált szüntelenül új fórumokat arra, hogy az egygondolkodású ifjúságot egybegyûjtse. Ismerkedési teák, táncmulatságok, kulturális mûsorok, kirándulások szervezésébe kezdett a lelkész, majd ezek állandó látogatóit, a tettrekészebb hallgatókat is bevonta a szervezés munkájába. Lassan körvonalazódni kezdett egy ütõképes mag, akik önkéntes alapon, szívvel-lélekkel kezdtek egyre differenciáltabb munkába a lelkész mellett, hogy Õ, végre tényleg a megérintett diákság szorosabban vett lelki igényeivel foglalkozhasson. A lassan kialakuló lelkészi iroda pedig egyben lelki könyvtár és folyóirattár is lett.Legfontosabb feladatának az egyetemi istentisztelet újra vonzóvá tételét tekintette. Ennek érdekében kórust szervezett, a mise idõpontját is változtatta, a prédikációk is végre az ifjúság nyelvén hangzottak...Hosszú harcot folytatott azért, hogy az egyetemi lelkész minden fakultáson tarthasson indexbe is felvehetõ valláserkölcsi - világnézeti elõadásokat.Tihanyi Tibor szociális érzékenység e messze felülmúlta elõdeiét. A háborús viszonyok között amúgy is nagy szükség volt az egyre fokozódó diáknyomor enyhítésére. Az Egyetemi Templom Szent Antal perselyébõl több alkalommal oszthatott szét segélyeket, és személye, viszonya a hallgatókkal volt a garancia arra, hogy ezek a legrászorultabbakhoz jutnak el. A lelkész energiájából alkalmi munkaközvetítésre is futotta. A bombázások, majd az ostrom katasztrofális lakáshelyzetet teremtett a fõvárosban. Tihanyi Tibor ebben is igyekezett a rábízottak segítségére lenni. Az általa vezetett Pázmány Diákotthonban 45 pótágyat helyezett el, s nagy sajtópropagandával útjára indította a 'Csak egy zugot éjszakára!' mozgalmat, melynek segítségével 1943/44-ben 28, 1944/45-ben 230 diák számára szerzett ingyen vagy jutányos áron, esetleg tanításért-korrepetálásért cserébe családoknál szállást.Nem csak saját egyetemének ügyei hárultak azonban Tihanyi Tiborra. 1946 szeptemberétõl a Magyar Katolikus Diákszövetség elnökévé nevezte ki a prímás, és reá, valamint az Actio Catholica ifjúsági titkárára, dr Szappanyos Bélára - aki a mûegyetemi lelkészség megszervezõje és elsõ lelkésze is volt - hárult az egyetemi és fõiskolai lelkészek munkaközösségének összetartása.


6.FEJEZET: A lelkészség felszámolása



A háborút követõ belpolitikai fordulat természetesen megnehezítette az egyetemi lelkészségek életét. Amíg tehette, Tihanyi ragaszkodott mûködésének már elért, és még fel nem számolt jogi kereteihez. Az utolsó pillanatig nagy erõvel vezette az egyetemi ifjúság kongregációs munkáját.Már 1947 nyarától azonban azon dolgozott, hogy szûk, a hatalom által megfoghatatlan és megbonthatatlan kis baráti társaságokba (ún. apostoltestületekbe) tömörítse a legelkötelezettebbeket, hogy társakat tudhassanak maguk mellett akkor is, ha a fenyegetõ megszüntetés bekövetkezne. Elsõ ilyen kísérlete a szakcsi katolikus nyári egyetem volt, melynek sikerén felbuzdulva hasonló táborok szervezésébe kezdett a következõ évben a többi egyetemi lelkész is.1948 novembere és 1949 márciusa között a kommunista pártnyomás a legváltozatosabb eszközök segítségével - melyek az alapvetõ munkafeltételek megvonásával elért ellehetetlenítéstõl a letartóztatásig terjedõ skálán mozogtak - számolta fel a lelkészségek legtöbbjét.A Pázmány Péter Tudományegyetem viszonylag szerencsésnek mondhatta magát, mivel Tihanyi Tibor egyetemi magántanári címet szerzett 1947-ben, és ily módon kiebrudalása az egyetem falai közül nehezebben volt végbevihetó, mint kollégáié. A minisztérium ezért a lelkészség mûködésének anyagi alapjait igyekezett szétzúzni. Tihanyi dotációjának kifizetésével rendre késlekedtek, ha rendje nem áll mögé, alapvetõ kenyérgondjai támadhattak volna. Hasonló eredményre vezetett a lelkészség nyilvános, esetleges bevételt jelentõ programjainak (színelõadás, bábjáték stb.) rendszeres belügyminisztériumi betiltása.Mint említettük, elvben Tihanyi Tibor megbízatása 1950 nyaráig szólt, amit természetesen már nem hosszabbított meg senki. 1950 augusztusában az egyetem testérõl leválasztotta egy párthatározat a hittudományi fakultást, önálló intézményként, a Hittudományi Akadémiát hozva létre. Az ezt követõ évben Tihanyi Tlbor ellátta a teológushallgatók között a lelkészi teendõkbõl még elvégezhetõ templomi pasztorációt, de 1951 nyarára a Pázmány Péter Tudományegyetem lelkészsége hosszú idõre beszüntette mûködését.






Az Egyetemi Lelkészség egyáltalán
írta:Pákozdi István



Amikor a társadalmi változások lehetové tették, 1990-ben az egyetemi és foiskolai lelkipásztori szolgálat is újraindult a fovárosban, ahogy 1950 elott ez természetes volt (ennek magyarországi történetét diplomamunkájában alapos részletességgel dolgozta fel Mózessy Gergely levéltárszakos hallgató). A személyi és tárgyi feltételek hiányában egy fiatal önkéntes pap (P. Vértesaljai László jezsuita) tevékenysége során kezdett szervezodni a katolikus egyetemisták tábora. Elobb csak összejövetelek formájában, ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg a tanévet, vendégeket hívtak, majd hivatalos püspöki kinevezéssel függetlenített egyetemi lelkész vezetésével szervezodött a közösség. A több mint tíz esztendo során másutt is az országban, sot a testvér egyházak keretein belül is létrejött a református és az evangélikus egyetemi gyülekezet.

Ahogy a minden félév kezdetén, ökumenikus szervezésben (a református és evangélikus testvérekkel együtt) kiadásra kerülo programfüzet mutatja, a Budapesti Katolikus Egyetemi és Foiskolai Lelkészség az elmúlt években kiszélesedett. Saját lelkésze van, otthont kapott az új piarista kápolnában (V. kerület, Pesti Barnabás u. 1.), majd 1996 nyarától az egyetemi lelkipásztori szolgálat céljaira (is) létesült Magyar Szentek templomában. Közösségei és meghirdetett eloadásai vannak, igyekszik jelen lenni az egyetemeken és szervezni az ifjúság klub-életét, kirándulásait, táborait (minden nyáron országos szintu az ún. OKET = Országos Katolikus Egyetemista Találkozó). Albérletközvetítéssel segít a vidékrol jöttek elhelyezésében, hiszen köztudott a kollégiumi helyek szűkössége, és ismert a meglévok benso szelleme... Az elmúlt évtizedben a noi szerzetesrendek által vezetett (5) leány és a jezsuiták közremuködésével létrehozott (1) vegyes kollégium mellett 1998. szeptember 1-tol muködik az Egyetemi Lelkészség Fiúkollégiuma 15 egyetemista fiú részére, amit 2000. szeptember 1-én kibovítettünk a budai, 13 fot befogadó másik házzal, majd 2004-től egy 9 fős lánykollégium a XI. ker. Karinthy Fr. u.. A lelkészség mindennapi életében aktívan közremuködnek maguk a lelkes, elkötelezett egyetemisták és foiskolások, egy lelkipásztori munkatárs, egy állandó diakónus, Dr. Egri László orvos, lelkigondozó. Az istentiszteletek mindig bensoségesek, saját énekkarral, az Eucharisztia-ünneplés után agapéval (minden szerdán és pénteken reggel 7 órakor, vasárnaponként pedig este 7-kor). Rendszeresen készülnek felnott keresztelendok, bérmálkozók, elsoáldozók és jegyesek a szentségek felvételére. Adventben és nagyböjtben ökumenikus istentiszteletet tartunk, váltakozva a három felekezet templomaiban. Muködik ún. egyetemközi kisközösség, katolikus csoportok több egyetemen és foiskolán (összesen kb. 10 csoport). A legnépesebb az MKK (Muegyetemi Katolikus Közösség), amely csütörtök este tartja összejöveteleit a Magyar Szentek temploma alagsorában lévo klubban. Ebbol nott ki az ún. Keresok Klubja, amelyet Dr. Egri László orvos, lelkigondozó vezet (nem párkereso, hanem Isten-kereso csoport). 1992 óta rendszeresen támogat a lelkészség egy mozgáskorlátozott, akkor még egyetemi korú leányt. A lelkészség félévenként több kirándulást és közös hétvégét (=lelkigyakorlat) szervez valamelyik lelkigyakorlatos házban vidéken. A programokat a diákokból álló Lelkészségi Tanács (= quasi "egyházközségi képviselo testület") elore kidolgozza. Idorol idore összehívja a lelkészség az egyetemi oktatókat tavaszi és oszi imatalálkozóra. A budapesti Egyetemi Lelkészségrol az elmúlt 3 év alatt 5 világi papi hivatás, 1 szerzetes és 2 szerzetesnoi hivatás kezdte meg felkészülését különféle Papnevelo Intézetekben, illetve szerzetesházakban. Az 1992 és 96 közötti idoszakban a legnagyobb részvétellel megtartott kezdo és záró szentmiséken általában minden alkalommal kb. 400 egyetemista vett részt, a vasárnapi miséken ma is 80-100an vannak, a legsikeresebb péntek reggeli miséken átlagban 100-an vannak minden héten. A Lelkészség évente 4-5-ször ingyenes újságot ad ki Egyetemes címmel.

Minden év tavaszán valamennyi magyar egyetemi lelkész (a határon kívüliek is) és munkatársaik egyetemi pasztoráció konferenciát tart, melyben választott témák alapján hangolják össze az ország egyetemi pasztorációját Itt mindig záródokumentum születik, amelyet minden illetékes fopásztor részére elküldenek. Ezekbe a programokba a testvéregyházak képviseloi is örömmel kapcsolódnak be.

A lelkészség jó kapcsolatot tart fenn a KHJÖ osztrák egyetemi ifjúsági szervezettel, érdeklodik más országok hasonló pasztorációs kezdeményezései iránt, volt már vendége a római Sapienza Egyetem jezsuita egyetemi lelkésze is, valamint meglátogatták a grázi hasonló intézményt.

Az Egyetemi Lelkészség munkáját az Esztergom-budapesti Foegyházmegye évente anyagilag támogatja, ám az adakozók, jótevők nélkül nem tudna, nagyobb utakat szervezni, kiadványt szerkeszteni. Perselyezés a közösségi összejöveteleken nincsen, az agapé és a lelkigyakorlatok szinte ingyenesek a résztvevok részére, akik között sok a nagycsaládos, a határon túlról való, és a kifejezetten szegény diák.

Idoközben hitvallásos egyetemek is születtek (Pázmány Péter, Károli Gáspár), ahol különálló egyetemi lelkészségek jöttek létre (a katolikust Várnai Péter esztergom-budapesti foegyházmegyés pap vezeti). Az országban jelenleg összesen kb 20 egyetemi lelkész dolgozik (katolikus és protestáns), akiknek jobb kezeik maguk az egyetemisták.

Mivel a magyar nem világnyelv, a külföldi vendéghallgatók jelenléte Budapesten nem nagy. Lelkipásztori szolgálatuk alkalomszeru, az Egyetemi Lelkészség idegen nyelven beszélo tagjai, csoportjai részérol, akik segítokészen fogadják a ritkán fel-felbukkanó, itt tanuló külföldieket; illetve idegen nyelven tudó papok szolgálatán keresztül, akikhez a Lelkészség tanácsolja oket. Olyan nagy számban nincsenek a külföldiek, hogy külön, intézményes ellátást igényelnének. A bevándorlók, foként Romániából, a volt Jugoszlávia területérol olyan diákok, akik tudnak magyarul. Az o legnagyobb problémájuk anyagi természetu, megélhetés, tandíj, utazási költségek stb. Az Egyetemi Lelkészségen egy nigériai hallgató is megkeresztelkedett, nemrég pedig egy japán és egy horvátországi magyar betelepült készült fel házasságkötésre, de volt már magyar-német, magyar-olasz pár is. Az itthoni, keresztény egyetemisták közösségérol elmondható, hogy befogadó, barátságos, semmiféle jele nem mutatkozik az idegengyulöletnek vagy bármiféle megkülönböztetésnek, örömmel fogadnak minden elsost (gólyát) vagy a késobbi egyetemi évek során hozzájuk betérot.